#Portik Tamás

Megszólalt Szilvásy a Portik–Laborc-ügyben
 

Megszólalt Szilvásy a Portik–Laborc-ügyben

Szilvásy György, a Gyurcsány-kormány titkosszolgálatokat felügyelő minisztere szerint semmiféle politikai motivációjuk nem volt Portik Tamás és Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatója találkozóinak, ugyanez nem mondható el az ügy kiszivárogtatásáról és a hangfelvételek leiratainak nyilvánosságra hozataláról.

MTI MTI

Kocsis Máté: feljelentés jöhet a Portik-Laborc-ügyben
 

Kocsis Máté: feljelentés jöhet a Portik-Laborc-ügyben

Az elmúlt húsz év egyik legsúlyosabb politikai botrányának nevezte a Fidesz kommunikációs igazgatója a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti megbeszélések nyilvánosságra kerülésével kirobbant ügyet. A találkozón elhangzottakat szakértők vizsgálják, hogy azok milyen bűncselekmények gyanúját vethetik fel, és ha kell, feljelentést tesznek - tette hozzá.

MTI MTI

 

"Köszönöm, hogy fölemelt!" – erről beszélt Portik a titkosszolgálatnak

A jobboldal le akarja takarítani a baloldalt – állította Portik Tamás azon a beszélgetésen, amelyet az NBH főigazgatójával folytatott még 2008-ban. Az egykori olajbűnöző a rögzített beszélgetések nyilvánosságra hozott leirata szerint azt mondta: pénzzel támogatta az MSZP-t, viszont ha jön a Fidesz, őt elviszik. Laborc Sándor korrupt rendőrökről, ügyészekről, bírókról és politikusokról várt volna információkat, de megjegyezte: nem minden politikus ügye fog eljutni a vádemelésig, mert az a fontos, hogy „helyre rakják a dolgokat”.

hvg.hu hvg.hu

Portik–Laborc-dosszié: rendkívüli parlamenti ülést akar a PM
 

Portik–Laborc-dosszié: rendkívüli parlamenti ülést akar a PM

A Párbeszéd Magyarországért (PM) rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez annak érdekében, hogy kiderüljön, az elmúlt 23 évben hogyan fonódhatott össze egymással az alvilág és a titkosszolgálatok, valamint az alvilág és a politika – jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján Jávor Benedek.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu


Mesterházy megdöbbent a Portik–Laborc-beszélgetésen
 

Mesterházy megdöbbent a Portik–Laborc-beszélgetésen

Megdöbbentőnek nevezte Mesterházy Attila MSZP-elnök a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti találkozón elhangzottakat. Azt mondta: elfogadhatatlan, hogy bárki politikai céljai érdekében próbálja felhasználni a titkosszolgálatokat, vagy hogy bűnözőket biztasson ellenfelei lejáratására.

MTI MTI

„Korrupt az ember, azt tudom” – a Portik–Laborc-találkozó jegyzőkönyvei
 

„Korrupt az ember, azt tudom” – a Portik–Laborc-találkozó jegyzőkönyvei

Kiadta az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) annak a két beszélgetésnek a leiratát, amelyek Laborc Sándor, illetve a jelenleg emberölésre való felbujtással gyanúsított Portik Tamás közt zajlott még 2008-ban. A titkosszolgálat által rögzített beszélgetések leiratait eredetileg 30 évre titkosították, de ezt most feloldották, így – a nevek kitakarásával – ön is elolvashatja, miről beszélgetett az NBH-főigazgatója az egykori olajbűnözővel.

hvg.hu hvg.hu




Portik rettegett a kormányváltástól – nyilvánosak a Laborccal való találkozók leiratai
 

Portik rettegett a kormányváltástól – nyilvánosak a Laborccal való találkozók leiratai

Az MSZP választási győzelmét kívánta elősegíteni az egykori olajbűnöző, Portik Tamás, aki 2008 nyarán leleplező információkat ígért a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati főnökének – egyebek mellett ez derül ki a jegyzőkönyvekből, amelyek titkos minősítését Pintér Sándor kezdeményezésére néhány órával ezelőtt feloldották. A dokumentumok a Laborc Sándor és Portik Tamás két fővárosi találkozóján elhangzottak anonimizált leiratát tartalmazzák, a Magyar Nemzet online részleteket közöl belőle.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI

Laborc-Portik-találkozók: a szakértők szerint nem kell a titkosítás
 

Laborc-Portik-találkozók: a szakértők szerint nem kell a titkosítás

Nem tartja indokoltnak a titkosítás fenntartását a Laborc-Portik-találkozókról szóló dokumentumok ügyében az a szakértői bizottság, amelynek tagjai a Belügyminisztérium szerint szakmai szempontból vizsgálták az adathordozók minősítését. A tárcától kedden közölték, hogy Pintér Sándor miniszter elküldte a parlament szakbizottságának a bizottság jelentését.

hvg.hu hvg.hu

Az LMP látni akarja a Portik-Laborc dossziét
 

Az LMP látni akarja a Portik-Laborc dossziét

Mile Lajos kezdeményezi, hogy az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága haladéktalanul megismerhesse a Gálszécsy András volt titokminiszter vezette szakértői bizottság jelentését az úgynevezett Portik-Laborc-találkozókkal kapcsolatos dokumentumok minősítéséről - ezt a független képviselő közölte kedden.

MTI MTI


Szabadlábon védekezhet a Seres-ügy egyik gyanúsítottja
 

Szabadlábon védekezhet a Seres-ügy egyik gyanúsítottja

Szabadlábon védekezhet B. László, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő vitte motorral Tahitótfaluba 1999-ben azt a férfit, aki lelőtte Seres Zoltán vállalkozót. A hvg.hu-nak B. László ügyvédje, Danyi Csaba elmondta, ügyfele ellen még házi őrizetet sem rendeltek el.

hvg.hu hvg.hu

Portik megvált az ügyvédjétől?
 

Portik megvált az ügyvédjétől?

Csütörtöktől már nem Bánáti Kristóf védi a Prisztás-ügyben emberöléssel vádolt Portik Tamást. Az ügyvédi megbízás megszűnését Bánáti jelentette be. Ez vonatkozik a Prisztás-ügy mellett Portik Tamás másik két ügyére, az Aranykéz utcai robbantásra és Seres Zoltán megölésére, amelyekben szintén emberölésre való felbujtás a gyanú.

hvg.hu hvg.hu

Prisztás-gyilkosság: vádiratot nyújtott be az ügyészség Portik ellen
 

Prisztás-gyilkosság: vádiratot nyújtott be az ügyészség Portik ellen

Vádiratot nyújtott be a Fővárosi Törvényszékre a Fővárosi Főügyészség hétfőn P. Tamás és társai ellen az előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztályán folyamatban volt bűnügyben.

hvg.hu hvg.hu

Vádat emeltek Portik ellen a Prisztás-ügyben
 

Vádat emeltek Portik ellen a Prisztás-ügyben

Portik Tamással és társaival szembeni vádemelési javaslattal zárta le Prisztás József meggyilkolása ügyében a nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) - közölte az ORFK Kommunikációs Szolgálata pénteken a rendőrség honlapján.

MTI MTI

Pintér megnyílt a titkosszolgálati botrány ügyében
 

Pintér megnyílt a titkosszolgálati botrány ügyében

Fordulat történt a belügyben a volt főkém, Laborc Sándor és az alvilági leszámolásokkal gyanúsított Portik Tamás viszonyának megítélésében. Pintér Sándor úgy döntött, hogy lehetővé teszi a találkozókról készült felvételek leiratának nyilvánosságra hozatalát, igaz, a szolgálatok korábban cáfolták, hogy kapcsolatuk lett volna Portikkal vagy egykori olajozó cégével. Az ügy hónapok óta húzódik, és nem zárható ki, hogy a kormányon belüli ellentétek vezettek a szivárogtatáshoz.

M. László Ferenc M. László Ferenc

Miről tárgyalt Gyurcsány NBH-főnöke Portik Tamással?
 

Miről tárgyalt Gyurcsány NBH-főnöke Portik Tamással?

Minisztere kérésére hivatalos minőségben vette fel a kapcsolatot a titkosszolgálat vezetője az éjszakai élet ismert figurájával, Portik Tamással 2008 nyarán Laborc Sándor, aki a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány idején vezette a Nemzetbiztonsági Hivatalt. Egyelőre kérdés, hogy a találkozókon Portik "kérkedett-e" azzal, hogy mi mindent tud a politikai elitről és Laborc Sándor pedig „pusztán” nem zárkózott el az együttműködéstől, vagy az NBH volt vezetője lépett-e fel „megrendelőként”.

hvg.hu hvg.hu